TERMESZTETT, GYŰJTÖGETETT ÉS FELDOLGOZOTT GYÜMÖLCSÖK
NAGYMAROSI GESZTENYE
császárgesztenye
a gazdag változatosságú nagymarosi gesztenyeállományokból három kiemelkedő értékű fajtát választottak ki 1968-ban, ezeket szaporítják
szelídgesztenye
Természetes úton magról és sarjakról szaporodik. A fák több száz évig is élhetnek. Csak savanyú talajon fejlődik megfelelően. Késői virágzása miatt a tavaszi fagyok nem károsítják. Díszfaként is ültetik. A Dunakanyarban a szelídgesztenye a mediterrán flóra egyik jellegzetes eleme.
A viszonylag kisebb kiterjedésű, de nagy változatosságú nagymarosi gesztenyék (Castanea sativa Mill.) eredetileg két főbb származási vonal - az ősállomány és az Itáliából származó, telepített fajták - egymásra hatásából, valamint a több nemzedéken át érvényesülő szelekciós tevékenység eredményeként jöttek létre.
A máig fennmaradt szájhagyomány szerint is a hazai gesztenyetípusokon kívül nápolyi és florenci (firenzei) típusok különíthetők el. Fajtahasználat szempontjából ez utóbbiak közt fordulnak elő az értékesebb tulajdonságú egyedek. E kevert származású fajták közös előnyös tulajdonsága, hogy - ellentétben az egyéb termőtájainkról származó fajtáinkkal, amelyeknek jó tulajdonságai csak a saját termesztési körzetükben érvényesülnek - a nagymarosi származásúak eltérő termőhelyi adottságok között is versenyképesek, esetenként értékesebbek a helyi származású fajtáknál.
A nagymarosi gesztenyésekben régóta előfordul, hogy egy-egy ügyes kertész, például már az 1900-as évek első felében Jung Rudolf, ivartalan úton, oltással szaporította a gesztenyét. Az általánosabb szaporítási mód azonban a magról, esetenként az idős fa tősarjairól való felújítás maradt. Ennek következtében maradt fenn a nagymarosi gesztenyésekre jellemző nagy alakgazdagság.
A már ivartalanul szaporított fajták közül a Nagymarosi 22 íze édes, aromás, húsa halványsárga. Igen nagy gyümölcsű, legnagyobb átmérője 39,8 mm. Kupacsaiban átlagosan 18%25-ban gömbölyded, 71%25-ban egy oldalt lapított makk van. Héja tetszetős, sima, sötétbarna, viszonylag nagy pecséttel (a makk kupacshoz ízesülő parásodott része). Bőtermő, igen korai érésű. Koraisága kiváló áruminőséggel párosul. A gyümölcs jól tárolható.
A Nagymarosi 37 íze telt, húsa barnássárga. Nagy gyümölcsű, legnagyobb átmérője 38 mm. Makkja jellegzetesen kúposodó, héja egyenletesen világosbarna, finom szerkezetű, jól hámozható. Kupacsaiban átlagosan 13%25-ban gömbölyded, 68%25-ban egy oldalt lapított makk van. Bőtermő, kései érésű, az érés október közepén kezdődik.
A Nagymarosi 38 íze telt, húsa világossárga. A gyümölcs jól tárolható. Nagy gyümölcsű, legnagyobb átmérője 37,8 mm. Kupacsaiban átlagosan 76%25-ban egy oldalt lapított makk van. Barnássárga héja sötéten csíkozott, tetszetős. A héj fényes, nem bordázott, viszonylag nagy pecséttel. Héja finom szerkezetű, vékony, könnyen hámozható. Rendszeresen, bőven terem. Közepes érésű, érése október elején kezdődik, az érés lefolyása gyors.
A Dunakanyar védett, kedvező ökológiai adottságú, déli-délnyugati lejtőin a szőlőkkel együtt található gesztenye már a korábbi évszázadokban is erdőcsoportokat alkotott. A származás egyik vonala a hazai, ősi gesztenyetípusok folyamatos jelenléte, a másik az 1300-as évektől a nápolyi Anjou-dinasztia (Károly Róbert) visegrádi udvartartásával együtt járó olasz gesztenyetípusok betelepítése. A csemeték valószínűleg Itáliából származtak, feltehetően a maroni fajtából.
A nagymarosi gesztenye ízesebb és nagyobb cukortartalmúvá lett évszázadok alatt. Fényes Elek 1851-ben említésre méltónak tartotta a nagymarosi szelídgesztenyét, amit főleg Pest közelsége miatt a cukrászipar fellendülésével nagy mennyiségben gyűjtöttek és szállítottak a nagyvárosba. "…Határa nagy részt hegyes, dombos, jó rozsot, dohányt, sárga dinnyét, sok gyümölcsöt és bort terem. Gesztenyés erdeje nagy." - írta. (Fényes, 1851. II. 70.) 1870-ben Nagy Miklós a nagymarosi gesztenyésekről így írt honismereti monográfiájában. "…hegyeit gesztenyések veszik körül, a hegyoldalban pedig nagy kiterjedésű szőlői vannak." (Nagy, 1870. I. 154.)
A nagymarosi gesztenye a XIX. század végére a jó minőségű szelídgesztenye jelképévé vált. Budapest mellett Bécsbe is rendszeresen szállították, Jung Antal termény-nagykereskedő a bécsi piacokon "Kastanien von Gross-Maross" néven árusította.
A gesztenyesütő a téli magyar, polgárosuló, városi élet jellegzetes figurája volt a XIX. században. A Vasárnapi Újság 1865-ben képes metszetet is közzétett egy pesti gesztenyeárusról. Az árus melegen felöltözve, egész nap a szabadban állt dobkályhája mellett. A szép nagy gesztenyeszemek héját felül bevágta, hogy azok a sütés során - mint egy megvágott cipó - kinyíljanak. Állandóan forgatta, válogatta a megsült gesztenyéket. Ügyelnie kellett, hogy nehogy megszenesedjenek az illatos darabok. Az általában német származású gesztenyesütők hangosan kiáltozták: "Mároni, mároni...", ami az olasz marone szócska elferdített változata volt.
A nagymarosi gesztenyék mind a háztartási, mind a cukrászipari felhasználásban különleges minőséget képviselnek. Különböznek az ország többi termőtájairól származó fajtáktól, a héj és a pürémassza világosabb, valamint ízük finomabb, enyhébb. A jobb minőségű árut a téli hónapokban is forgalmazzák, elsősorban a közeli budapesti, az extra minőséget értékelő gesztenyesütők részére.
Feldolgozása a hagyományos eljárások mellett ma már elsősorban nagyüzemileg történik. Külső héját koptatógépeken távolítják el, majd vízben úsztatják. Az üres terméseket eltávolítják, a többit mossák és autoklávokban főzik. Ezután a belső héjától is elválasztják a magvakat. Az előkészített gesztenyét téglalap alakú tömbökre préselik és így hozzák forgalomba.
A gesztenyemasszát, amit általában rummal és cukorral ízesítenek, sütemények töltelékeként és pürének használják. Egyes sült húsokhoz elengedhetetlen töltelék, ezek közül is kiemelkedik a gesztenyével töltött sült pulyka, ami a karácsonyi ünnepek egyik jellegzetes étele. Téli időszakban, nagyobb városok utcáin gyakran árusítják a helyben sütött gesztenyét.
&filetext9=A nagymarosi gesztenyések zöme a községet koszorúzó hegységben, főleg az északkeleti lejtőkön, ligeterdőszerűen helyezkedik el. A gyűjtögető gazdálkodásra jellemző módon kezelik a fákat, talajművelés, illetve a modern gyümölcsültetvényekre jellemző növényápolási és -védelmi beavatkozások nélkül. A beérett és lehullott termést (az eltartható fajtákat) a kupaccsal együtt gyűjtik be, ami a tárolás során megvédi a kiszáradástól, a penészedéstől és a rágcsálóktól. Az erősebb fagyoktól védett, levegős helyen tárolják a kedvezőbb értékesítés idejéig. Jelenleg az Endothia károsítása erősen veszélyezteti ezeknek az ősi állományoknak a változatlan fennmaradását.
A nagymarosi gesztenyések állománya az Endothia károsítását megelőző időszakban 5922 db fát számlált, amelyből 5099 db volt termőkorú, 468 állt házi kertben, 114 szőlők között, és a zöme, 5340 fa a ligeterdő jellegű, szórvány gesztenyésekben volt megtalálható.
Jogi helyzet:
Államilag elismert, szaporításra engedélyezett fajták.
