Kecskeméti kajszibarack
kajszibarack
Cimkék: kiskunsági kajszibarack (kajszi, kajszin, sárgabarack)
A hagyományos kajszitermesztés ezen a tájon szőlő között álló fákkal folyt, és csak az 1950-60-as évek nagyüzemi telepítései nyomán vált uralkodóvá a tisztán kajszibarackból álló árugyümölcsös. A gyakori fagykárok miatt a termés szélsőségesen ingadozik.
A régióban több kajszifajtakör (Prunus armeniaca L.) fajtáit termesztik. A hagyományos fő fajtacsoport a középkorai érésű Magyar kajszi (más néven Magyar legjobb vagy Kecskeméti kajszi), amelynek szelektált változatai nagyon hasonló jellegű és értékű gyümölcsöt teremnek. A barackok középnagyok (átlag 45 g), narancssárgák többkevesebb pírral, lédúsak, kiváló zamatúak. Magjuk ehető, édes ízű. A jelenleg ültetett változatok a C. 235 jelű és a Gönci magyar kajszi.
A késői rózsa fajtakörbe tartozó fajták - amiket Kecskemét vidékén nem kajszinak, hanem rózsabaracknak neveznek - későn érő gyümölcsei elég kicsik (átlag 35 g), lapított, kissé száraz húsúak, keserű magbelűek, viszont sötétpiros fedőszínűek, nagyon édesek, kiválóan szállíthatók. Jobb fagytűrésük miatt a Magyar kajszinál sokkal biztonságosabban teremnek. Szaporított változatai a Borsi-féle kései rózsa és a Rózsakajszi C. 1406 (Kőrösi rózsa).
Kis mennyiségben régóta termesztették itt az elsőként érő, apró gyümölcsű Korai piros változatokat, majd az 1960-as évektől egyre több új, nagy gyümölcsű fajtát telepítettek, így a Szegedi mamutot és névváltozatait (Ceglédi óriás, Nagykőrösi óriás), valamint a Ceglédi bíborkajszit. Mindezek azonban fagyérzékenységük miatt nem igazán idevaló fajták. A legutóbbi évtizedekben erősen terjed néhány újabb fajta, így a későn érő francia Bergeron, a magyar nemesítésű, nagy gyümölcsű Mandulakajszi és a Ceglédi arany, a zamatos Pannónia és a korán érő, tetszetős Ceglédi Piroska.
&filetext7=A Duna-Tisza közének homokhátságán a kajszibarack-termesztés egészen 1960-ig szorosan kötődik a szőlőtermesztéshez. Nemcsak a kajszi szó török eredetű, hanem a nemes fajták termesztése is valószínűleg a szultáni khász birtokokon (Kecskemét, Nagykőrös, Kiskunhalas stb.) fejlődött ki a XVI-XVII. században a hódítók közreműködésével. A török kiűzése után benépesedő Kiskunságban gyorsan nőtt a szőlő és vele a kajszi területe, különösen az 1780 és 1810 között kialakult homokveszedelem hatására. Az erdőtelepítések mellett a kétszintes, sűrű szőlő-gyümölcs kertek "építése" volt a futóhomok megkötésének egyik legjobb módja. A Budapest-Kecskemét vasútvonal megépítésével (1853) a vidék kajszibarackja eljutott az osztrák, német, lengyel piacokra, hírneve gyarapodott. Újabb nagy fejlődést váltott ki a filoxéravész (1875), amelynek következtében Kecskemét határában az első világháborúig megkétszereződött a szőlő területe. 1900-ban megépült az Első Kecskeméti Konzervgyár. 1935-ben már mintegy 250 ezer kajszifát számoltak össze a "szőlőhegyekben". Az agilis kecskeméti kereskedőknek is köszönhető, hogy innen szállították ki az ország gyümölcsexportjának egyharmadát, kajszibarackexportjának átlag kétharmadát - nagy mennyiségi ingadozások mellett. A belvizek és a háború pusztításai után, kb. 1950-től, újra erőteljes fejlődésnek indult a szőlő és a kajszi termesztése a régióban. Az 1961-től kialakított szövetkezetekben megkezdődött a nagy gyümölcs- és szőlőtelepítési program, de ekkor már tiszta állományú, zárt ültetvényekkel. A szőlő közötti faállomány 60-65%25-os aránya 25%25-ra csökkent 1972-ig, és mintegy 4100 hektár nagyüzemi kajsziültetvény jött létre Bács-Kiskun megyében. A hatalmas extenzív felület elviselhetetlen termésingadozása súlyos értékesítési válsághoz vezetett 1969-70-ben, ezért megkezdődött az elhibázott ültetvények kivágása. A drasztikus területcsökkentés máig tart.
A kecskeméti kajszibarack elsősorban friss áru, továbbá pálinka, lekvár, illetve dzsem formájában lett híres, de a termesztett fajták zöme rostos ivólé és bébiétel gyártására is nagyon alkalmas. A termés 10-20%25-át külföldre szállítják (Ausztria, Németország, Csehország stb.).
A szárazabb homokok legjobb kajszialanya a tengeribarack magonc, az üdébb, nyirkosabb fekvésekben viszont előszeretettel oltották be kajszival a szilvafajták gyökérsarjait. Így sokszor hosszú életű, egészséges, szilva törzsű kajszifákat nyertek. Ennek korszerűsített formája Papp László szabadalma, a lajosmizsei csüngő koronájú kajszifa, mirobalán alanyon, 140-160 cm magas szilvatörzzsel, többnyire 7 x 4-5 m-re ültetve. A hagyományos kajszimagonc alanyú fákat 7-8 x 5-6 m térállásra ültetik.
A kajszibarack szürete június 20-25. körül kezdődik a korai fajtákkal (Harmat, Korai piros, Ceglédi Piroska), és július 5. és 20. között tetőzik (Magyar kajszi, Ceglédi óriás, Pannónia, Mandulakajszi, Ceglédi arany). A termés betakarítása július utolsó dekádjában zárul (Bergeron, rózsabarackok).
Az átlagosan hárommenetes kézi színelő szedéshez1 többnyire 10 cm-es, papírral bélelt rekeszeket használnak. A kézi vagy gépesített áruvá készítés után a belföldi áru zömét M10 műanyag rekeszekben, az exportárut 6 kg-os kis vagy 10 kg-os hollandi rekeszekben, hullámkarton dobozokban hozzák forgalomba. A piacokon és a zöldségboltokban a zacskós kimérés a jellemző, a nagy élelmiszer-áruházakban növekszik a tálkás és a dobozos kiszerelés aránya.
Bács-Kiskun megye évtizedek óta az ország kajszitermő-kapacitásának kb. negyedét biztosítja, ami 7500 tonna körüli éves össztermést jelent az átlagosan 700 hektárnyi árutermő területről.
