A régmúlt kávéházai
Íróink, költőink, művészeink társasági életének kedvelt helye, sok esetben alkotóműhelye is volt a kávéház. "A kávéházban fény volt és meleg, s ha környezetünk gyertyavilágos sötétségéből oda beléptünk, akkor úgy éreztük, mégsem vagyunk annyira elhagyatottak. Ott voltak barátaink és ott volt minden nemzedékünk." Írta a századfordulón Füst Milán, amikor Budapestet a kávéházak városának is nevezték. Joggal, hiszen több mint 550 kávéház működött akkor a fővárosban. Ha valakit tréfásan akartak útba igazítani, azt mondták neki: amit keres, abban a házban van, ahol nincs kávéház! A kávéházak virágkora a kiegyezés és az első világháború közötti időszak.
Az irodalmi és művészeti kávéházak is ebben az időben magasztosultak legendás helyekké. Például ilyenek voltak a Korona, a Centrál, a Japán, az Országház és természetesen a New York.
Nincs olyan írónk, aki ne foglalkozott volna a korabeli kávéházi élettel. Nagyon érdekes, tömör, szemléletes összefoglalót találunk kávéházi élményeiről Gárdonyi Géza Naplójában.
"Megjött a csúnya utcaseprő, az őszi szél. Végig kotor az utcán, sarokba hordja a szemetet. Kávéházba szorítja az embert. Isten látja lelkemet, nemigen szeretem a kávét, de hát az adót
sem szereti az ember, mégis fizeti. A kávé árát inkább belépti díjul tekintem a kávéházba, ahol igen jól mulatok: egy kis újság, egy kis pletyka, csöndes kibicelés, a sakk és kártyaasztal mellett barátságos kézszorítások, különféle arcok és beszédek, biliárdvitézkedés - mind-mind vonzó cselekmények. Hát ilyen a kávéházi élet, az ember mulat és bosszankodik is azért a 15 krajcárért. Többet kívánni pedig ennyi pénzért nem lehet."
Szegeden Gárdonyi ott tartózkodása idején híres volt a Kass-féle Hungária Kávéház. Kass János, a Fekete Sas, a Tisza Szálló, majd a Hungária tulajdonosa ügyes vállalkozó és korszerű szemléletű művészbarát vendéglátó volt. A Hungáriába szoktatta az írókat, művészeket, festőket, tudósokat. A közvélemény a Kass Kávéházat Szeged Pilvaxának is nevezte. A 1880-as évek végén volt ott Mikszáth, Dankó és Gárdonyi asztal, illetve asztaltársaság is.
Ahogy Gárdonyi József, az író fia leírta, Mikszáth asztalánál politizálni, Dankó Pistáénál zenélni és köhécselni, Gárdonyiénál komolykodni illett. Az írók, művészek és íróbarátok délutánonként a kávéház üvegfallal elválasztott részében ültek össze "egy kis feketebab-lére". Törzsvendégnek számított a felsoroltakon kívül Fadrusz János, amikor Tisza Lajos szegedi szobrával foglalatoskodott és Hermann Ottó is, ha a városban időzött.
A szolgáltatás rangos és elegáns volt. Így például Erdélyi Náci, Fráter Lóránd és Dankó Pista muzsikáltak. Volt különleges italuk is a Tisza Szálló ínyencsége, de a Hungáriában is hódította a vendégeket. Ez a Kass-specialitás az ún. Tisza spriccer, mely pezsgővel kevert vörösbor volt.
Gárdonyi pesti, ifjan szerzett tapasztalatai alapján szellemesen, életszerűen vázolja elénk a New York, az írók és művészek kávéházának mindennapi életét a "No, mégöggyet" című Göre-kötetben: "No, hogy aztán a kimondhatatlan nevű kávéházat (New York) is láttuk, de elejinte tsak kivürrü néztük a zablakbul, azt hittük tsupa gerofok járnak ide, de minekutána megösmertük a Kernyel urat, aki tavaly a huszonegyes játékba elkártyázta az pizünket, bébátorkodtunk. No sógor, aszondi az Durbunts sógor ez mán olyan szép kávéház, hogyha a papunk ide belépne, ijettibe elkezdene misézni. No, hogy oszt paprikás szalonnát röndöltünk, aszonták arra (?) nem tudnak szógálni. Hát kávét ittunk égynéhány porcijót, de maj mögvakutunk az sok tükör mián és mályig keresnénk a zajtót, de szöröncsére mivel az Durbints sógor két kávét eltagadott, kidobtak bennönket. Melyhöz hasonló jókat kívánok, Göre Gábor bíró úr."
Mikor később Gárdonyi Egerből pesti útjai során be-benézett a New York-ba, sokszor volt úgy, hogy elpipázgatott magányosan. Nem rátartiságból, hanem mert ilyen volt a természete. Ritkán leültek hozzá fiatal írók beszélgetni, ismerkedni. Pesten a New York mellett megfordult a Centrál, az Orient és ritkán a Japán Kávéházban is.
Gárdonyit az első világháború alatt és után egri remeteként, mind ritkábban látták egykori New York-beli asztalánál, míg azután végképp elmaradt, majd áttette székhelyét a mennyei kávéházba.
Barta László
Barta László gasztronómiai előadásainak irodalmi forrásjegyzéke:
Draveczky Balázs: Történetek terített asztalokról és környékükről
Draveczky Balázs: Újabb történetek terített asztalokról és környékükről
Váncsa István szakácskönyve
Magyar Elek: Az ínyesmester nagy szakácskönyve
Kövi Pál: Erdélyi lakoma
Csemer Géza: Cigányok főztje
Láng György: Klasszikus magyar konyha
