Web L T

Szokatlanul a lakberendezésről

Korponai Kata írása

Amikor felkértek erre a cikkre, a lakberendezői szakma bemutatására nagyon megörültem. De amikor neki fogtam, először én is szép, filozófus, kicsit elvont gondolatokkal kezdtem. Elbizonytalanodtam. Nem mintha nem lettek volna igazak a mondatok. Így most másként kezdem.

Lakberendezéssel mindannyian foglalkozunk. Ki korábban, ki későbben kezdi. Én a szüleimet már gyermekkoromban szoba átrendezéssel, új függönyök varrásával, falak átfestésével nyaggattam. Hála Istennek, maguk is kreativ emberek lévén, jól tűrték! Később volt férjem türelmét próbáltam karácsony napján piros színű izzók felhajtásával. De nem ezért váltak el el útjaink, ő is kreatív ember. Évek múltán volt egy-nem farmom, de kovács műhelyem Afrikában. Ott kezdtem el a mesteremberek tűréshatárát feszegetni és megtanulni tisztelni tudásukat. Egy lakberendező semmire sem megy jó szakemberek nélkül. mint például e honlap tulajdonosa és munkatársai.

Tulajdonképpen nem is szeretem ezt a szót: lakberendező. Anna-lak, Vár-lak. én társuk szeretnék lenni azoknak az embereknek, akik megbíznak bennem, otthonuk megteremtésében.

Talán barátjuk is leszek erre az időre. Sokat meg kell tudjunk egymásról, hogy igazán társak lehessünk. Nekem tudnom kell: szokásokról, életmódról,hobbiról, kedves tárgyakról, utált színekről, el nem viselt anyagokról, horkoló szomszédról.

Ha pedig a megbízó nem ismeri azt, akivel együtt fogja kialakítani jövőbeni otthonát, hogyan higgyen neki döntések meghozatalánál? Mondjuk a műanyag élvédő kérdésében. Legyen vagy ne legyen? Bagatell ügynek tűnik, de higgyék el , előfordul, hogy egy fürdőszoba összhangja borul fel emiatt a könnyű, vonalszerű elem miatt.

De inkább tekintsük izgalmas, örömteli kalandnak, akadályversenynek ezt a közös munkát!

Néhány fontos tapasztalati játékszabály:

  • Lehet, hogy jó ha tudjuk előre hol fog állni étkező asztal, íróasztal, olvasófotel, tükör. Ne a vakolás, esetleg glettelés után vésessünk a villanyszerelővel. Az előre gondolkodás általában nagyon hasznos.
  • Sokkal többre jutottam a mesterekkel, ha azt mondtam: Tudom, hogy meg tudjátok csinálni!, amikor bonyolultabb kéréseim voltak.
  • Olcsó anyag nem mindig rossz anyag! Egyszerű, mondjuk padlólapokból is lehet várat építeni!
  • Nagyon olcsó mesternek szinte biztos, hogy híg a leve!
  • Az idő is pénz !
  • Segítsük a szakmák közötti kommunikációt, hogy elkerüljük az egymásra mutogatásokat!

Folytathatnám, de fordítsuk komolyra a szót.

A stílus maga az ember. Egyéniségünkben megnyilatkozik külsőnkben, környezetünkben. Otthonunk pedig árulkodik jellemünkről, rendszeretetünkről, a világhoz való viszonyunkról, belső harmaniánkról. Tudatosan vagy sem, de vonzódunk színekhez, formákhoz, stílusokhoz. Például a színek rendszerét, harmónia képleteit, hatás mechanizmusát ma már tudományosan vizsgálja a Színdinamika.

MIután maguktól megkérdeztük, hogyan szeretnénk új lakásunkban élni, belevethetjük magunkat anyagok, burkolatok, színek, bútorok, szaniterek, készülékek, lámpák, lakástextilek hatalmas választékát kínáló hyperpiacra. Ha módjukban áll, vigyenek magukkal társat (emlékeznek a fentiekre ugye?), nehogy eltévedjenek! ( No kicsit, haza beszélek, de ezért is írom e sorokat.)

Különös kedvenceim a falszínek és a függönyök. Az előbbiek kicsit rizikósak, mert színkártyán és a falon másként hatnak. ( De érdekes tapasztalat, hogy minél drágább a festék, annál inkább megközelítik egymást.) Felöltöztetjük vele a lakás, kiemelhetünk vele bútorokat. A régi hengerelt mintáknak is adhatunk új életet. A függönyök, párnák, ágytakarók lennének a korona mindenen, a lakás nőies elemei, mégis mostohagyerekek kicsit. Mire az építkezés során ideérünk, sokszor kell kompromisszumot kötnünk. Puhaság, lágyság, finom érintés, melegség minden fogalomhoz találhatunk megfelelőt az organzák, voilok, bársonyok, taftok, selymek, brokátok, vásznak csodálatos világában.

A lakberendezésben is, mint a divatban trendek jönnek - mennek. ( Magam is csodálója vagyok a retrónak, de egy lakberendező nem vet el egyetlen stílust sem, olyan mint a kaméleon:alkalmazkodik.) De tudják milyen a jó lakás? Az idő múlásával színei finomodnak, érnek, gazdagodnak, anyagai szépen öregszenek. Lakóinak szokásai lesznek, a családok új hagyományokat teremtenek otthonukban a régi helyett: mint például a falusi kontyos székeké. Ha két széket "arcukkal" fordítva tették egymás mellé, akkor a vendég szivesen látott volt, Isten hozta!

Kívánok türelmet a munkához, jó megoldásokat, szép színeket, hagyomány teremtést és eredményként harmónikus otthont!

Korponai Kata

Tel: 20/539-4338

Lakberendezési tanácsok Sz. Wargha Andrea lakberendezőtől

Tel.: (+36) 30 400 2862
e-mail: info@szawa.hu
web: www.szawa.hu

A kisiskolás szobája

Első komnolyabb változtatásokat akkor kell elvégezni a gyerekszobán, amikor iskolába megy. Ekkor nem elég egyszerűen csak egy íróasztalt betenni, hanem a szoba hangulata, stílusa is változik. Hiszen ami eddig "aranyos" volt, az rövidesen "ciki" lesz. Megváltoznak a gyerek igényei, szokásai. Egyre fontosabb, hogy legyen egy kis birodalma, ahova visszavonulhat, ahova elhívhatja barátait. Egyéni díszítési elképzelési lesznek.

Bútorozás, elrendezés
Amennyiben a babszoba bútorait jól választottuk ki, pár jó ötlettel és hozzá vásárolt kiegészítőkkel továbbra is jók lesznek. Ilyen ötlet pl: a fogantyúk lecserélése. Nagyon gazdag a  bútorfoganytú kínálatot találhatnak a www.foresth.hu honlapon.
Néhány példa:

Kék üveg Kék virág
Lepke Maci

Virág

Végső soron a bútorok átfestésében is gondolkodhatunk.
Amennyiben szükségessé válik a bútor lecserélése, ezt jól átgondoltan tegyük. A gyerek rohamosan nőni fog, praktikus olyan bútort választani, ami már akár egyetemista koráig némi módosítással, kiegészítéssel jó lesz. Tehát semleges formavilágú legyen. Inkább a szoba díszítésével, festéssel, textilekkel, kiegészítőkkel teremtsük meg az életkornak megfelelő hangulatot. Erre egy példa, hogy ugyanaz a bútor kiválóan megfelel több korosztálynak is.



Fontos a méretezés is.
  Az ágy lehet már felnőtt méretű (200 cm hosszú). Alatta lehet egy kihúzható vendégágy a barátoknak. Háttámlát készíthetünk hozzá különböző megoldásokkal, pl. rúdra kötözött nagyméretű párnákkal, hogy kanapé szerű legyen.
Az íróasztal  praktikus, ha térbe fordul. Így nem csak  a szülő tud odaülni a gyerekhez tanulni, hanem   a barátokkal is körbe lehet ülni, társasozni, rajzolni. Persze figyelembe kell venni a fényviszonyokat is (ablak). Gondoljunk a később esetleg bekerülő számítógép elhelyezésére is, hiszen már ez is az oktatás elengedhetelen kelléke lesz. A tárolás rendkívül fontos ebben az életkorban is . A tancuccokon kívül a  ruhák, játékok, kincsek, egyre szaporodó könyvek  elhelyezéséről is gondoskodni kell. Továbbra is fontos, hogy munkáiknak, műveiknek megfelelő kiállítási helyet biztosítsunk. Megjelenhetnek a szobában a műszaki cikekk is, pl. CD lejátszó.
Nem utolsó sorban, nem árt, ha  némi mozgástér is marad.

Pesze általában  helygonddal küzdünk. Mielőtt vásárolni indulunk jó, ha papíron "megtervezzük"  a  lehetőségeket.  Az elrendezés eldöntéséhez a legjobb megoldás, ha  készítünk egy méretarányos (M 1: 50, azaz ami a valóságban 1 m az a rajzon 2 cm) alaprajzot a szobáról (ablakok és ajtók helyét bejelölve), kivágjuk az alapbútorokat szintén 1: 50 méretarányban és egészen egyszerűen elkezdjük tologatni, mi hogy férne el. Helyhiány esetén érdemes felfele törekedni, ha elegendő a belmagasság, pl emeletes ágy, alatta íróasztal.  Nem csak párhuzamos elrendezésben lehet gondolkodni, hanem 45 fokos, íves megoldásokat is bevethetünk. Ha végképp nem boldogulunk, érdemes egy lakberendezőt megkérdezni, hiszen ő nagyobb tapasztalattal több javaslatot is ajánl a lehetséges elrendezésre.

Lehet, hogy kereskedelemben nem kapunk meg minden olyan bútort, ami a legjobb helykihasználást etszi lehetővé, ekkor érdemes a kiegészítő darabokat asztalossal elkészíttetni. A lakberendező ezeknek a megtervezésében is segítséget tud nyújtani.

Bonyolítja a problémát, ha két vagy több gyerek kerül egy szobába. Az elrendezés kialakításánál két irányvonalat lehet követni a szoba méretétől és adottságaitól függően.
Ha elég nagy a szoba, valamilyen módon határolni a két gyerek birodalmát valamilyen térelválasztó elemmel: lehet eltolható ajtó, vagy összecsukható paraván, függöny, leengedhető roló, fareluxa, térelválasztó polc, szekrény.
A másik megoldás, hogy kialakítunk egy közös alvósarkot (fenti határolási módokkal), akár emeletes ággyal(belmagasság!). A szoba másik része pedig játszó, tanuló tér lehet.

 

 

 



InterStat.hu